Pages

22

2017. 09. 12.

22 lettem. Rettegek.
Tegnap alaposan bepánikoltam, rám jött a szokásos "túl öreg vagyok már bármi újba belekezdeni/nem tudok semmit sem felmutatni/nem kezdtem magammal semmit 22 év alatt" hisztim. Igazából baromira frusztrál, hogy anno gyerekként, tinédzserként mennyire nem volt kitartásom, mennyire makacs voltam hogy otthagytam mindent amibe belekezdtem, legyen az sport, zene, vagy bármi más hobbi. Frusztrál, hogy 22 évesen semmiben sem vagyok jó, és úgy érzem, hogy teljesen felesleges a nulláról elkezdenem valamit, mert mások már régen sokkal profibbak, ügyesebbek, eredményeket értek el. Frusztrál az is, hogy úgy érzem, elpocsékoltam 3 évet az életemből egy olyan egyetemre, amiből nem lett semmi. Nyilván húsz-harminc év múlva csak nevetve fogok visszagondolni minden jelenlegi kétségemre, de jelenleg nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy körülöttem a korombeliek közül mindenki diplomát tart a kezében, vagy elmondhatja magáról, hogy csinál valamit. 

És én mit csinálok? Próbálom kitalálni, mit akarok az élettől úgy egyáltalán, és találni valami olyat, amit nem unok meg. Vettem a Canon-t márciusban, de maximum ha ötször fogtam a kezemben komolyabban, és az, hogy csak áll a polcon porfogóként, ez is csak a kudarcaimra emlékeztet: se tehetségem, se érzékem, és főleg, időm nincsen. Szeretnék egyszer egy olyan dolgot találni, ami megér annyit hogy időt és energiát belefektessek, de ez eddig leginkább abban merül ki, hogy mutogatom magam az interneten, leírom amit gondolok, és mesélek. Ami, valljuk be, nem túl sok. 

Szóval innentől kicsit másképp lesznek a dolgok: kevesebb lesz itt belőlem, és több arról ami a fejemben van. Kicsit átértékelem és átgondolom a dolgaimat, próbálok értékes dolgot teremteni már amennyire a képességeim engedik, és meglátjuk, mi lesz belőle. 

Számomra jövő héten kezdődik ténylegesen az új egyetem: hiszen jelenleg Barcelonában vagyok, és így kimarad rögtön az első hét (de tavaly szeptemberben, mikor elterveztem, hogy jövök, még el se tudtam volna képzelni, hogy egyetemre járok majd megint), és megint én leszek az a tanárok szemében, aki link, aki hiányzik, aki rögtön az első hetet szkippeli. És na, ez is frusztrál. 

Tegnap hallottam egy jó szót: kapunyitási pánik, és azt hiszem, ezzel leírtam mindent, ami a fejemben kavarog. Nem azt csinálom, amit szeretek, nem tudok semerre sem elindulni, nem lesznek sikerélményeim, nem lépkedek előre a ranglétrán. Alapvetően nincs baj az önbizalmammal, és tisztában vagyok a hibáimmal, a hiányosságaimmal, de most az összes félelmem egyszerre zuhant a nyakamba. Vagyis nem most, mert már hónapok óta kínzom a közvetlen környezetemet a kétségbeesett szövegemmel, főleg, mióta realizáltam hogy nincs semmi keresnivalóm a bölcsészkaron, és mintha kihúzták volna a lábam alól az egyetlen biztos talajt. Pedig akkor úgy éreztem, hogy ez a legjobb, ami velem történhet: tudomásul vettem, hogy rossz úton járok és még időben megálltam. 

Bármi történt velem eddig életem során, azt mindig egy új szakasznak tekintettem, egy új kezdetnek. El kell fogadnom, hogy a negatív vagy épp pozitív jellegű változások nem jelentik az addigi életem végét, egyszerűen csak megtörténnek. És ettől még nem kell mindent eldobnom és újrakezdenem, még ha nem is tudom mit jelent ez igazából. A továbbiakban rengeteg dolgon kell változtatnom, szigorúbbnak kell lennem magamhoz, és igenis ki kell nyitnom a számat bizonyos helyzetekben: elmondani mit érzek, mit gondolok, mi hogyan érint, és ezt most nem feltétlenül például a Lake-n történtekre értem, hanem úgy alapvetően sokkal könnyebb dolgom lenne nekem is, és az engem körülvevő embereknek, ha nem nekik kéne kitalálniuk, mi van a fejemben. Nagyon sokszor fogott már vissza az élet élvezetétől vagy a dolgok teljes megélésétől az, hogy mit fognak gondolni az emberek. Ellenben rengeteget fejlődtem az elmúlt körülbelül egy évben, és ha visszatekintek a tavaly szeptemberre, hatalmas változáson mentem keresztül amire büszke is vagyok, de szeretnék végre olyan ember lenni, amit elképzeltem magamnak.

Innentől minden arról fog szólni -legalábbis itt-, hogy keresek valamit. Hogy mit, azt még nem tudom, de addig nem nyugszom, amíg egyenesbe nem jön minden. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése