2017. 07. 12.

Eltelt az év fele

Szerda hajnali két óra van, én pedig fent vagyok, mert nem tudok aludni az esőtől. Vagy amiatt hogy felborult a bioritmusom, hiszen tegnap körülbelül hajnali 5-kor kerültem ágyba, akkorra értünk haza a bécsi Guns N' Roses-ról, ami amúgy egy csoda volt, és még mindig nem tértem magamhoz. Láttam Duff McKagan-t élőben. Azt a Duff McKagan-t aki tinédzseréveim egyik legnagyobb plátói szerelme volt. Az a Duff McKagan, akivel amúgy simán találkozhattam volna 2014-ben, ugyanis Debrecenben játszott a Walking Papers nevű zenekarával, és én valamilyen hihetetlen módon EGY HÉTTEL a koncert után tudtam meg, hogy egyáltalán Magyarországon volt a pasi. Én meg eddig mindenkivel találkoztam, akivel akartam, szóval egy debreceni bulin egy pacsit elintézni az semmi. Szóval ez megint egy hajnalban, korom sötétben íródott bejegyzés lesz, nappal a világosban az érvényessége körülbelül nullára redukálódik.

Július 12 van, ami azt jelenti, hogy bőven eltelt már az év fele, én meg imádom az évértékelőket, félévértékelőket, végiggondolni mit sikerült betartanom a fogadalmaimból, hol tartok a céljaimmal kapcsolatban, mit sikerült elérnem és mit nem. A 2017-es évet eddig nagyjából azt határozta meg, hogy:
a) dobtak, szenvedtem és ezáltal megváltozott a világképem és hozzáállásom az élethez,
b) full elveszett vagyok mert nem találom a helyem.
Ha évek múlva visszatekintek erre az időszakra, valószínűleg úgy fog csak eszembe jutni, mint az év, amikor végleg otthagytam az egyiptológiát, amikor véget ért egy korszak az életemben és hátat fordítottam mindannak, amit éveken keresztül az életemnek hittem. Úgy fog eszembe jutni, mint az év amikor főállásban dolgoztam, aztán végül a sarkamra álltam és találtam egy minden tekintetben tökéletes munkát, sőt, még az írással is pénzt keresek mellé. Az év, amikor különköltözök és saját lakásban élek...

Megfogadtam év elején, hogy rengeteget fogok olvasni, kipróbálok havonta X mennyiségű kajáldát, programot, amikből amúgy egész sok teljesült, de könyvet még nem igazán sikerült kiolvasni, egy kezemen meg tudom számolni, hányat fejeztem be úgy tényleg. Megfogadtam, hogy sokkal szociálisabb leszek, ez nagyszerűen ment, bár inkább március vége óta, amikor a mély depresszióból menekülve úgymond terápiás céllal álltam le beszélgetni bárkivel akár a buszon, de nagyon jót tett az is, hogy nem vontam ki magam a társasági életből. Soha eddigi életemben nem lett ilyen rövid idő alatt ennyi új kedves ismerősöm és jó barátom (Virág, Franciska <3)  Elmentem a WAW-ba fotózni, ami életem egyik legjobb döntése volt.
Idén nagyon sokat sikerült eddig változnom, ami egyrészt jó, másrészt kevésbé jó. Amióta nem csávózom, sokkal több időm jut magamra. Próbálok rájönni a miértekre a saját hülyeségeimmel kapcsolatban, hogy miket rontottam el az elmúlt évek során a kapcsolataimban, hogy miért úgy alakult minden, ahogy, vagy hogy miért vagyok olyan amilyen, miért viselkedem így, és sajnos a jelenleg bennem lejátszódó változások nem segítenek ebben, mert tényleg átmentem "leszarom"-ba, meg érzéketlenbe. Annyira, hogy idén elküldtem életem első "nem jössz át?" üzenetét éjszakai órákban egy tőlem kb 5 percre lakó férfi egyednek, de végül elaludtam még mielőtt visszaírt volna, szóval még ebben is béna vagyok. Nem megy ez nekem.

Nekem az megy, hogy ágyba reggelit készítsek, hogy közös programokat szervezzek, összebújjak, gügyögjek mint egy ovis, kézenfogva sétáljak, ésatöbbi. Én a barátnő-dologban vagyok jó.

De ezeknek még  gondolatától is hánynom kell perpillanat.

Voltam Ausztriában négyszer is. Háromszor Bécsben, egyszer Innsbruckban. Megjártam Dániát, Németországot, láttam a Two Door Cinema Club-ot, a Biffy Clyro-t és a Guns N' Roses-t is, na meg a Coldplay-t. Találkoztam a kedvenc svéd youtuberemmel, Katrin Berndt-tel, kipróbáltam a vegán kaját, és voltam nyaralni Balatonon. Visszamentem az egyetemre majd két hónap után ott is hagytam, immáron végleg, de jelentkeztem egy új helyre.

Történt pár dolog az év első felében. Csapongok, és még mindig nem tudom, mit kezdjek az életemmel, a hóbortjaim csak ideig-óráig tartanak ki, most éppen az az egyik célom hogy összespóroljak magamnak egy gitárra télig. Ha még október táján is szeretném, akkor lehet lesz belőle valami, az impulzusvásárlásokkal már felhagytam márciusban, mikor a Canont vettem. Soha többé spontaneitás.

Mit szeretnék még idén?
Jó lenne már tanulni, örülnék ha felvennének az egyetemre, szeretnék eljutni Nick Cave és Queens of the Stone Age koncertekre Bécsbe, szeretnék az év végére már értékelhető fotókat készíteni, szeretném minél hamarabb otthonossá tenni a lakást, ahova augusztusban költözöm. 2018-at már úgy akarom kezdeni, hogy minden rendben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Életem leghosszabb hete

De ha minden hetem ilyen lesz, azt se bánom. Hétfőn megtudtam két ZH-eredményt is, szóval így november közepén végre kaptam valami visszaj...